Timi, 31 éves anyuka

Timi 1 éves kisfia mellett 7 hétig heti 3-4 mozgással, tudatosabb étkezéssel fogyasztotta az általam ajánlott fehérjét. Az eredmény: -5,5 kg, derék: -5 cm, csípő: -9 cm, comb: -6 cm, kar: -3 cm. Timi egyébként immár (újra) fitball edzőként is tevékenykedik, tehát a mozgás és belső harmónia tanítása neki is a küldetése! :) 





Babett

Babett, 29 éves anyuka, 123 kilósan döntött úgy, hogy változtat az egész életén - és ezzel együtt az alakján is. Letette a cigit, a 60 napos Nagy Megújuló programot követte az első 2 hónapban. Jelenleg 67 kiló! 



Szilvi, 3 gyermekes anyuka

A 3 gyermekes, harmincas anyuka nem egészen 4 hét alatt 8 kilót fogyott, a változás centiben is mérhető! A fitnesz & Coaching programommal haladt, vagyis nemcsak a mozgást és étkezést tette tudatosabbá, de a célkitűzés, akadályok elhárÍtása, önismereti gyakorlatok is bekerültek az életébe. 

Ha erről a programról még több véleményt és beszámolót olvasnál, akkor itt megtalálod őket: FC program vélemények

Ramóna

Ramóna beszámolója elsősorban az általam ajánlott alga készítményre vonatkozik: "Én egész gyerekkorom óta harcolok a kilókkal. Tény hogy soha nem voltam nagyon kövér de az L-es méretet jól ismerem. Gyorsan jönnek fel rám a kilók viszont gyorsan is távoznak ha dolgozok érte. Később kiderült hogy hormonális- és pajzsmirigyproblémám is van, ami mèg inkább megerősített lefogyási szándékomban. Ekkor próbáltam ki az alga komplexet.  Az eredmèny pedig számomra is meglepetés volt, mert még a pajzsmirigyem is rendbejött tőle és a méregtelenítés, lúgosítás mellett sokkal több energiám lett és a kiĺók is egyre jobban távoztak. "
Ramóna immár saját blogjában motivál másokat és edzőként dolgozik!


Katinka, Zárt Klub tag:

"Nagyjából egy éve csatlakoztam Blanka online edzéseihez és fitness blogjához, a Zárt Klubhoz.

Az akkori motivációm, főleg ami a fejemben volt, hogy le szeretném adni a karanténban felszedett plusz kilókat és kicsit izmosodni. Korábban mindíg mondhatni egészségtelen kísérleteim voltak a fogyásra. Gyerekkorom óta mozgok sportolok, de mégis csak tartós koplalással vagy "energiaszegény ételek" hajszolásával tudtam megőrizni a súlyom. Ha sportoltam azt is a végletesség jellemezte. 10 km futás vagy valamilyen kardioedzés a végletekig. Nem voltam tudatában milyen izomcsoportra dolgozom hogy kell izomzatra szert tenni a legalapvetőbb összefüggést miszerint az izomépítés szakaszában energia többletre van szülsége a szervezetemnek nem értettem. Ami még a fejemben volt hogy a vékony a szép és egészségnek azt gondoltam minél "egészségesebb alacsony kaloriás ételeket eszünk meg" közben a szervezetemben hiányállapot állhatott fent fogak romlása és amikor elkezdtem normálisan enni híztam. A környezetemben egyre több embernek láttam a szép kisportolt alkatát és azt hogy tartósan meg tudják őrizni egészséges alakjukat de én a sok helyen ismert yo- yo effektusban szenvedtem és amikor a végletes diétámat valódi ételekre cseréltem olyan alakot vettem fel amiben már nem annyira voltam komfortos.
Amiben segített Blanka, az állóképesség növelés különböző izomcsoportokra való dolgozás és alakformálás és az edzés rendszeressége. Nagyon jo motiváció volt nekem hogy pont egy elszigetelt időszakban ahol karantén és home office volt tudtam egy társaságban lenni és mozogni. Ez idő alatt a súlyom szinte nem is változott de mégis érezhető a változás és beleférek a régi ruhákba😊🤗 a tagságom elején volt egy 28 napos kihívás amit nagyon komolyan vettem és meg is lett az eredménye, utána bevallom a diétát már nem olyan szigorúan követtem de kialakult egy jobb életmód általában 3-4 étkezéssel. 

A kihívást megnyertem ez motivált tovább és annyira jó stresszlevezetés lett a mozgás hogy Blanka-szerencsére bárhonnan és bármikor elérhető videóit már szokás szerint használom és nem a fogyás a cél hanem egyszerűen örömforrás.Azt is bevallom hogy még a csatlakozásom elején volt hogy az utolsó gyakorlatoknál az járt a fejembe (régi működésként hogy mitnfogok utána enni)😅🤣 de ez is elmúlt.
Köszönöm ezt az egy Évet. Azóta sokkal jobban érzem magam a bőrömben a változás szemmel látható,amit a környezetem is sokszor visszaigazol:)
Akit a kiegyensúlyozottság középút érdekel keresse Blankát, hasznos tanácsokkal lát el a blogján."

Zsuzsi, Zárt Klub tag

"Egy barátnőm unszolására jelentkeztem online tornára, a Zárt Klubhoz, nagyon féltem de olyan kedves és közvetlen volt Blanka, hogy ez a félelmem óráról órára csökkent. Maximális segítséget nyújtott nekem mind étrend mind edzések alatt . Fúrcsa volt , hogy egyszerre több lány képét láttam az online torna alatt . Az első időben nagyon szenvedtem . Ezt nem lehet kibírni, ez kínzás, bele fogok halni ~ cikáztak az agyamban. Nagyon sokszor nem is tudtam sajnos a gyakorlatsort végigcsinálni . Minèl több alkalmon vettem részt , annàl jobban ment és számomra sokat jelentett hogyha valamit jól és szépen csináltam, akkor azt Blanka észrevette , megdícsért és ettől még lelkesebbé váltam . Az órák nagyon jó hangulatban telnek szinte már családias . Nagyon jól esik, hogy az óra elején Blanka mindig megkérdezi ~nah lányok hogy vagytok, készen álltok?~ Nagyon változatos az óra mindig belecsempész valami újdonságot, hol egy lábast , hol egy széket kell előkapni. Az első hónapban betartva az előírásokat már 4 kg tól tudtam megszabadulni , büszke is voltam magamra. Mindenkinek őszintén ajánlom , nálam függőséget okozott alig várom a következő edzést!"


Laura, 23 éves, egyetemi hallgató

Laura (23, mentő-tiszt hallgató) 6 hét alatt 5,7 kilót fogyott. Egyéb paraméterek: testzsír -4%, izom +2%, derékból -9 cm, csípőből -7 cm, combból -5 cm. Laura rendszeres mozgás mellett az általam ajánlott étrend kiegészítőket szedte. Az algától a pikkelysömöre 4 hét alatt teljesen elmúlt. 

Erika, 52

Erika, 52 éves, heti 3x személyi edzéssel, diétával, az általam ajánlott étrend kiegészítőket fogyasztva átlagosan havi 5 kilótól szabadult meg eddig (az izom-százalék növekedése mellett!) Képét (munkaköri) jogi okokból nem, de kontroll-naplóját megoszthatom, melyet edzőjeként én vezetek neki.

Edina, 33

Blanka nemcsak fantasztikus barátnő, hanem remek edző és életmódtanácsadó is. A közös edzések testileg és lelkileg is mindig feltöltöttek. A mai napig edzek a videóira amik rengeteget segítenek. Nagyon hálás vagyok a rengeteg segítségért bátorításért. Vele sikerült végre igazán életmódot váltanom! 

Zsuzsi, 46 (6 hét eredménye)
Zsuzsi, 46 (6 hét eredménye)

Zsuzsi, 46

Zsuzsi, a lenti képen látható 46 éves - ugye, nem gondoltátok volna?! Vese transzplantáció után döntött a testi-lelki megújulás mellett. 6 hét alatt leadott 6 kilót, testzsír: -6%, izomzat: +3%, derék: -8 cm, csípő: -6 cm, comb: -5 cm, kar: -2 cm. Koncepció a 6 hét alatt: heti 3-4 személyi edzés + teljesen megreformált étrend, majd 3 BYAS testkezelés hasi részen. 

Zsuzsi sztorijára a NLCafé is lecsapott! :)

Blanka (én :)) szülés után

Ez itt lent én vagyok, Blanka, a honlap tulajdonosa. 27 éves koromban, immár anyukaként szerettem volna ledobni 4-5 kilót. Az eredmény alább látható. Amit használtam: ezek az étrend kiegészítők. A 3 kép 4 hét különbséggel készült: -3 kg, derékból 4 cm, csípőből és combból 3-3 cm ment le... Ezután készítettem el atapasztalatok alapján a Nagy Megújuló Programomat


Minket érdekel a Te sztorid is! :) Oszd meg velünk, hogy másokat is motiválj!