Vashiány: testi-lelki okai

2020.07.13

A fáradékonyság, gyakori fejfájás, szédülés, gyengeség, szívdobogás, sápadtság és hajhullás hátterében állhat vashiány- fizikai szinten. A vashiánynak, vagy a belőle fakadó vérszegénységnek természetesen belső pszichés-mentális oka is lehet: az életkedv csökkenése, erőtlenség érzése. Nézzük sorban, hogy milyen megoldásokat találhatunk!

VASHIÁNY A SZERVEZETÜNKBEN:

vashiány kialakulhat, ha a valamiért kevesebb vasat fogyasztunk (például túl egyoldalúan táplálkozunk, sok gyorsételt fogyasztunk, vagy vegán étrendet követünk), vagy pedig ha a a szervezet nagyobb mennyiségben igényelné a vasat (menstruáció, intenzív sportolás, terhesség miatt, illetve a növésben lévő gyerekeknél is fokozottan kell vasat bevinni). Néha a felszívódás folyamatában akad probléma: például kevés C-vitamin, vagy túl sok kalcium, esetleg valamilyen bélprobléma van a háttérben.

Pótoljuk a vasat hús- és májfogyasztással, szezámmaggal és pisztáciával, hüvelyesekkel, illetve étrend kiegészítőkkel. (Fontos megemlíteni, hogy magában a vashiány inkább népbetegség sajnos, már a "vashiányos vérszegénység" az, amit már betegségként emlegethetünk!)


"VÉRSZEGÉNYSÉG" MENTÁLIS-PSZICHÉS SZINTEN

a vashiány jelentheti, hogy az életet nem elég intenzíven, "vérszegényen" éljük meg. Az erőtlenség hátterében sokszor az (ön)szeretet hiánya áll, valamiféle félelem, vagy lemondás. Néha ez a fajta energia-hiány vagy szeretet-hiány nem igazán látványos (ahogy sokszor nem is vagyunk vele tisztában, hogy vashiányos állapotban vagyunk), ettől még az életünkre hatással van, tisztában agyunk vele: lehetnénk kicsattanóbbak, inspiráltabbak is!

Ahhoz, hogy az életet színesebben, életkedvvel éljük meg, első lépésként meg kell találnunk a saját biztonságunkat, a saját középpontunkat, ennek az útja az önismeret belső útja. Először a saját értékeinket kell felismerni (belső erőt nyerni), majd mások felé nyitni, merni kilépni a világ forgatagába (energiát adni és kapni), és újabb célokat, motivációkat, alkotási lehetőséget találni.

Fontos, hogy nem véletlenül írok a fizikai és mentális-lelki okokról és megoldásokról egy cikken belül. NE akarjunk csak az egyik vagy másik úton elindulni, mert a megoldás mindig többrétű, komplex. Arról a Youtube csatornámon mesélek részletesen, hogy (az én tapasztalataim szerint) az érzelmi, mentális és fizikai állapotunk teljesen logikusan és folyamaiban fonódik össze. Ha komplex segítségre van szükséged, akkor edzőként és coachként állok rendelkezésedre!


Hámori Blanka

edző, coach