Sissi királyné: szépség és megfelelési kényszer

2019.07.14

Edzőként az a tapasztalatom, hogy az étkezési zavarok, a túlzott edzés hátterében mindig egy dolog húzódik meg: a megfelelési kényszer vagyis önbizalom hiány. Valami olyasmi a folyamat, hogy "ezt és ezt a problémát megoldani ugyan nem tudom, de legalább a saját testem kontrollálom" vagy "...de legalább jobban nézek (majd) ki mint más." Sissi királyné legendás szépségének is ez állhatott a hátterében. A magyar királyné (Wittelsbach Erzsébet) élete sok szempontból érdekes és kimeríthetetlen téma. Most azonban nézzük meg, hogy milyen kapcsolat állhatott fent Sissi boldogtalansága és legendás szépsége között!

A meg nem felelés érzete

Sissi nemesi családból származott, de az udvartól távol, nyarait vidéken töltve nőtt fel. nem szánták trónra, nem neveltették és képezték úgy, mint későbbi császárnét. Ez azért fontos, mert mikor Ferenc József végül mégis őt választotta feleségnek (eredetileg Sissi nővérét szánták neki), Sissire óriási nyomás nehezedett. A házasságig és azon túl számtalan dolgot kellett megtanulnia, hogy méltó legyen az uralkodói családban betöltött helyre. Mindez megalapozta a királyné óriási megfelelési kényszerét, és a "sosem elég jó"-érzetet, mely az anorexiás betegeknél mind fellelhető lelkiállapotok.

Sissi már 16 évesen feleség volt, és már az udvarban tartózkodása első napjától boldogtalannak érezte magát. Ebben nagy szerepe lehetett anyósának, Zsófia főhercegnének, aki rengeteg elvárással állt Sissihez. Mivel Zsófia túl fiatalnak tartotta menyét a gyermek neveléshez, az unokák szobáit a saját lakosztályához közel (Sissiétől viszont távol) helyezte el, így Sissinek az egész épületen végig kellett mennie, ha gyermekeit látni akarta. Nevelésükbe szinte egyáltalán nem szólhatott bele, melynek oka az volt, hogy anyósa "szépnek, de butuskának" tartotta. Egyes források szerint ennek hátterében Sissi egyetlen szépséghibája: a fogai, amelyek viszont nem voltak szépek. Állítólag a királyné annyira szégyellte őket, hogy alig nyitotta ki száját beszéd közben, illetve eltakart a száját, így alig érthetően beszélt - melyet intelligenciahiánynak tartottak a körülötte élők.

A királyné egyszer mégis a sarkára állt: 1857-ben kierőszakolta, hogy gyermekeit magával vihesse magyarországi útjára. Itt kislánya megbetegedett és meghalt. Sissi innentől kezdve szinte lemondott gyermekeiről, elfogadva, hogy alkalmatlan a nevelésükre.

A legendás szépség háttere

A fent leírtak, és a férjével megromló viszony egyre mélyebb depressziót eredményeztek a királyné életében. Később ugyan messzire utazott és megerősödve tért vissza, sőt, az udvarban elfoglalt helyzetét és méltóságát is sikerült kiépítenie - de azért a királynét mindig is boldogtalannak ismerték. A legendák szerint napi több órát töltött azzal, hogy rendbe szedje magát: csak a haját 4 órán át fésülték minden nap! A dereka 49,5 cm volt, és ha ennél többet mutatott a szabócenti, aznap képtelen volt enni. Hashajtókkal és hánytatókkal tartotta "formában" magát, igyekezett mozogni is: lovagolt, gyűrűhintán tornázott, súlyzókat emelgetett - minden palotájában volt tornaszobája! Egyes kutatók szerint zsírt, cukrot és alkoholt állítólag a legkisebb mennyiségben sem vitt be a szervezetbe - viszont Katrin Unterreiner kutató szerint viszont Sissi egész biztosan bőségesen táplálkozott, mert különben képtelen lett volna a rendszeres testmozgásra.

Ő állítja azt is, hogy a királyné imádta az édességet (rossz fogait is ennek köszönhette) és néha egész egyszerűen bezabált, degeszre tömte magát édességgel, mely után órákig feküdt és emésztett. Valószínűsíthető, hogy gyakori ájulásai a túl szorosra fűzött fűzőnek voltak köszönhetőek, és a legendák szerint alsó szoknyát sem viselt, hogy még karcsúnak tűnjön (mely akkoriban óriási botránynak számított.)

A királyné élvezte a rá irányuló figyelmet, a társasági eseményeken való részvételt, és hogy hivatalosan őt tartják az udvar legszebb asszonyának. A legendák szerint, az utolsó gyermeke születése után is büszkén hirdette: még most is belefér az esküvői ruhájába!

A szépség: mint mentsvár

A királyné jobb és rosszabb éveiben is egyetlen dologhoz mindig menekülhetett: a saját szépségének legendájához, és a tudathoz, hogy a testén uralkodik, azt legalább ő szabályozza. Idősebb korában kis fátyollal, legyezővel (és állítólag protézissel) járt, hogy halványuló szépsége ne kerüljön nyilvánosságra. Az nem derül, mely legendák igazak a felsoroltakból, melyek nem. Az sem derül ki, hogy valóban bulimiás vagy anorexiás volt-e, esetleg csak roppant mód hiú volt. Az viszont igen, hogy a a ma is tapasztalható jelenség a nők körében: "szép leszek - csak szeressetek", nos, ez egyáltalán nem újkeletű...

Forrás: Wikipedia, silouette.postr.hu, Brigitte Hamann: Erzsébet királyné